A mesét közösen a néző gyerekekkel, felnőttekkel teremtjük a színpadra.

Interaktív meséink során a gyermekeket „belevarázsoljuk” a mesébe. Így a hőst segítve „építenek” hidat, várat, és állják ki a próbatételeket.  Abban a pillanatban, mikor nézőből résztvevővé válnak, és segítenek egy-egy feladat, próbatétel megoldásában, azzal az élménnyel gazdagodnak, miszerint Nélkülük ez nem sikerülhetett volna, a hős nem nyerte volna el a királykisasszony kezét, nem teljesítette volna a király próbatételét, nem menekült volna meg az őt fenyegető veszélyek elől. És ez természetesen így is van. Népi játékokkal tarkított meséink során megmozgatjuk a mozogni vágyókat, de a hallgató- illetve a csendes szemlélődő is remekül szórakozik.